Méreg.

Bocsánat a sok késésért,de sok dolgom volt, ráadásul még meg is fáztam. Remélem tetszeni fog a következő fejezet. Sajnos  rövidre sikerült, de annál izgalmasabbra.

További kellemes hétvégét kívánok és olvassatok sokat.:)

Puszi Marcsi:)

UI: Boldog Valentin napot a pároknak..:)

Félem. Ügyesen körül vesz. Ízlelget. Körül leng és egyre közelebb férkőzik hozzád, addig míg már nem tudsz megmozdulni sem. Megbénít.Mindig érezni fogom ezt a fajta félelmet, mert tudom hogy soha nem lesz nyugtom azok után amik történtek velem. Talán egyszer enyhülni fog de megszűnni soha nem fog. Próbálom általában elfelejteni mellőzni de hát ez nem megy eléggé zökkenő mentesen. Hozzászoktam már hogy félelemben éljek de néha jó lenne megnyugodni. Most először érzem ennyire intenzíven a félelmet mióta itt vagyok. Vajon miért? Mi lehet az oka annak, hogy félek? Talán Peter. Nem, az nem lehet, hogy Ő tőle félnék. Akkor vajon mi a bajom?


Ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben. Futás közben elég sok időm volt ilyeneken gondolkodni. Általában az esti órákat használtam ki a futásra. Kevés ember volt az utcán így zavartalanul kocoghattam. Persze egész este azért nem kocoghattam. Miután hazaértem lezuhanyoztam, majd lefeküdtem. Reggel arra ébredtem, hogy a nap már fent ragyog az égen, így én is ki keltem az ágyból. Hét óra volt. Gyorsan elkészültem és futólépésben haladtam az iskolába. Megtaláltam a kémia termet és leültem a szokásos helyemre.


-Helló-köszönt rám Lizzi-Negyedóráig üvöltöztem utánad és te meg sem álltál. Mi van veled!?


-Bocsi. Elgondolkoztam, komolyan ne haragudj.-bocsánatkérő pillantással néztem rá.


-Nem gond.-Ekkor be jött a tanár. Elkezdte a szokásos dumáját és én mint mindig most sem figyeltem oda.


-Smith kisasszony, megtudná nekünk mondani, hogy mi keletkezik ha Magnéziumot égetünk?


-Magnézium-oxid?-néztem rá.


-Igen Smith kisasszony. Megkérhetném, hogy az óra következő részében szíveskedjék figyelni? Vagy magának nem kell figyelnie? Ha így gondolja akkor nem is kell részt vennie az óráimon.


-Valóban Tanárnő nem figyeltem. De én azt hiszem, hogy nem csak én nem figyelek az óráin. Pontosan tudom, hogy nem kedvel.- Amint befejeztem a mondatot összepakoltam és elhagytam a termet. Még láttam Peter és Lizzi értetlen pillantásait, de most az egyszer nem érdekelt. Futólépésben hagytam el az iskola területét. Meg sem hallottam, ahogy a portás utánam üvölt.


Semmi nem érdekelt.


A kedvenc helyemre igyekeztem. A parkba. Mire kiértem a könnyeim már megállíthatatlanul potyogtak. Egy-két járó kelő meg is bámult.


-Maguknak nincs jobb dolguk, mint engem bámulni!?-ordítottam rájuk. A jelek szerint megijedtek az öreglányok mert nagyon gyorsan eliszkoltak. Ekkor futásra lettem figyelmes a hátam mögül. Peter szaladt felém.


-Hé, jól vagy?-kérdezte tőlem.


-Aha, amint látod.


-És szerinted ezt a tényt a megijesztett szegény öregek is tudják?


-Nem érdekel. Mennem kell szia.-próbáltam lerázni nem akartam hogy sírni lásson.


-Jó akkor én is megyek veled.


-Kitartó vagy.


-Az vagyok eltaláltad. És most ki vele hogy miért sírtál mert azt nem veszem be hogy a tanár miatt sírtál.


-Aha eltaláltad. Nem a tanár miatt. Hosszú lenne elmagyarázni és nem is akarom. Unalmas történet lenne.


-Azért meséld el. Lehet hogy nem is olyan unalmas.


-Előtte gyere elmegyünk egy kicsit beljebb. Megmutatom a rejtek helyem.-Peter értetlenül nézett rám.-Tudom hogy gyerekes dolog de néha jó egyedül lenni.- Bevezettem az erdő mélyébe e kedvenc fámhoz. A környék legnagyobb fájának számított. Imádtam.


-Ezt a helyet egy hónappal azután találtam, hogy ide költöztünk. Nem igazán szerettem a szüleimmel beszélgetni a történtekről így, hogy egyedül legyek ide jöttem mindig.


-Mesélj!


-Rossz dolgokat láttam. Azt hittem, hogy feltudom dolgozni a történteket, de nem sikerült. Visszatérő álmaim vannak. Sokszor azt hiszem, hogy figyelnek. Félek. Már nem tudom hogy meddig bírom ki a rémálmokkal.


-Mióta érzed azt hogy figyelnek?


-Hát éppen ez az! Tegnap elmentem kocogni és akkor éreztem azt a furcsa bizsergést amitől az ember idegei kikészülnek.


-Értem. És voltál már orvosnál az álmaiddal?


-Dehogy! Csak az hiányzik hogy dilidokihoz menjek. Megoldom.


-Azt látom. Sírva rohantál ki az iskolából és letámadtál egy csapat idős embert akik csak segíteni akartak neked. Briliánsan oldod meg a helyzetet.-jelentőség teljes pillantással jutalmazott.-Van egy alkum.Megértem, hogy nem akarsz elmenni egy dokihoz ezzel, de ha nem mész el ezzel dokihoz akkor legalább velem beszéld meg. Megegyeztünk?-bólintással jeleztem neki hogy igen.-Nem hallottam.


-Igen, megegyeztünk.-szipogva bár, de megnyugodva álltunk fel.


-Nem tudom, hogy te hogy vagy ezzel, de nekem semmi kedvem vissza menni a suliba. És neked?


-Elkenődött a sminkem, piros a szemem. Azonnal lerína rólam, hogy sírtam. Inkább ne menjünk vissza.


-Mit javasolsz? Hova menjünk?


-Vidámpark?20 km-rel arrébb van. Elmegyünk hozzánk és elhozzuk az autóm.-Peter szemöldöke az egekben volt. Egészen elcsodálkozott a dolgon.


-Az én autómmal megyünk. Az az iskola parkolójában van úgyis.


-Én nem megyek oda vissza az biztos!


-Hhh..., várj egy percet!-Elővette a mobilját és hosszasan diskurált valakivel. Bár hallótávolságon kívül volt, mégis tudtam hogy valami szívességről lehet szó.


-Tíz perc és itt lesz az autó.-jelentette ki Peter.


-Aha.- Tíz perc elteltével egy szemüveges fiú Peter autójával begurult a parkolóba.


-Szevasz Peter cimbi!-lekezeltek majd a fiú felém fordult.-Szia Brit én Dexter vagyok de hívj csak Dexnek.-a furcsa idegen kezet fogott velem.


-Aha, szia Dex. Ha szabadna tudnom, honnan tudod a nevemet?


-Nos ez egy hosszú történet, de csak annyit akarok mondani hogy én mindent tudok.-majd rám kacsintott.


-Dex, ha befejezted a rébuszokban való beszélést akkor akár indulhatnál is mert minket feltartasz!


-Persze, persze. Szia Brit! Szervusz Peter!-Majd eltűnt egy pillanat alatt.


-Mehetünk?


-Persze.-beültünk az autóba és elindultunk. Tíz perc elteltével, amikor kiértünk a városból észre vettem hogy Peter ideges lett.


-Mi baj Peter?!


-Semmi, nyugi.


-Ha ez ember ideges és azt mondja hogy nyugi akkor mindig van valami probléma. Érted?! MINDIG!


-De komolyan nincs semmi baj.


-Ne nézz hülyének Peter! Kérlek!-Ekkor azonban hogy válaszolt volna rátaposott a gázra és már 200 km/h sebességgel száguldoztunk az országúton. Kezdtem félni. Vajon mi baja lehet?


-Peter mond meg!-Felém fordult és már épp válaszolni akart amikor hirtelen szédülni kezdtem. Pillanatokon belül elfogott a sötétség.Az utolsó kép Peter aggódó arca.






~Peter szemszöge~


Reggelem egész eseménytelenül telt. Dextert az ideg baj kerülgette hogy nem fogok beérni az iskolába. Persze megértettem magam vele hogy ez lehetetlen mivel autóval megyek. Első órám kémia volt. Utáltam mindig is. Jó voltam belőle, mert jónak kellett lennem de attól még utálhatom Brit már bent volt a teremben mikor megérkeztem de úgy láttam nagyon el van merülve a gondoltaiban. Bejött a tanár és elkezdődött az óra. Brit még mindig nem nézett fel, úgy láttam hogy egyáltalán nem érdekli az óra.


-Smith kisasszony, megtudná nekünk mondani, hogy mi keletkezik ha Magnéziumot égetünk?


-Magnézium-oxid?-nézett a tanárra..


-Igen Smith kisasszony. Megkérhetném, hogy az óra következő részében szíveskedjék figyelni? Vagy magának nem kell figyelnie? Ha így gondolja akkor nem is kell részt vennie az óráimon.


-Valóban Tanárnő nem figyeltem. De én azt hiszem, hogy nem csak én nem figyelek az óráin. Pontosan tudom, hogy nem kedvel.-Ezzel kiviharzott. Értetlenkedve néztem utána. Pillanatokon belül Lizzy küldött egy sms-t. „Tényleg utálja a tanár Brytet. Tavaly a tanár lánya az osztálytársunk volt, de meghalt. A tanár Britet hibáztatja. Kiránduláson voltunk és a csaj Dina babáékkal volt. Rá vették arra hogy szégyenítsék meg Britet de nem sült el jól. A csaj Brit után ment a tóba de nem tudott úszni és meghalt.”


Még egy ilyen perszónát! Összepakoltam én is a cuccomat és elindultam megkeresni Britnyet.


-Maga meg hova megy?!- kért számon a tanár.


-Megyek megkeresni az egyik diákot mielőtt a maga szája miatt meg nem hal.-A tanár meghökkenve nézett vissza rám. Nem hitte volna hogy vissza szólok neki. A kijáratnál még láttam hogy a park felé veszi az irányt. Gyorsan utána mentem.






Sok mindent megtudtam Britneyről. Visszatérő álmok gyötrik. Tudom milyen. Engem évekig kísértette az első ölésem. Ő csak látta de az ugyanolyan rossz mint megtenni. Nem segíthetett rajta tehetetlen volt és ez a legszarabb érzés a világon. Arra a következtetésre jutottunk hogy nem megyünk vissza a suliba hanem elmegyünk a vidámparkba. Csakhogy követtek minket. Ideges lettem de próbáltam palástolni, persze Brit mint mindig mindent észre vesz.


-Mi baj Peter?!


-Semmi, nyugi.-próbáltam megnyugtatni de kevés sikerrel


-Ha ez ember ideges és azt mondja hogy nyugi akkor mindig van valami probléma. Érted?! MINDIG!


-De komolyan nincs semmi baj.


-Ne nézz hülyének Peter! Kérlek!-félt, már szinte könyörgött hogy mondjam el neki. Épp elakartam neki mondani mikor egyszerűen elájult. Mi történhetett vele? Azonnal kórházba kell vinnem Ráadásul épp nekünk jöttek hátulról az üldözőink is.


A francba! Szóval játszadozni akartok? Hát legyen! Britneyre néztem, aki még mindig eszméletlenül ült. Biztos valamit beleraktak az ételébe. Nem vihettem a központba, mert akkor tuti hogy lebuknék. El kell vinnem egy kórházba, de gyorsan. Bele néztem a visszapillantó tükrömbe és meglepetten tapasztaltam, hogy az előbb üldöző autó eltűnt. Persze nem lehettem benne biztos, hogy elmentek. Végre beértünk a városba. Egyből a kórház felé vettem az irányt. Karomba vettem és egyből a sürgősségire mentünk.


-Kérem segítsenek! Valaki megmérgezte!- erre a kijelentésemre egy csapat ápolónő és egy orvos csörtetett oda hozzánk.


-Azonnal hozzanak egy hordágyat! Maga nővér vegyen tőle vért és vigye el elemezni! Uram maga maradjon itt!


-De....-nem tudtam befejezni a mondatomat mert már el is mentek. A távolból még hallottam hogy az orvos a jelenlegi állapotáról kérdezgeti a nővéreket.


Úgy éreztem órák teltek el, míg végül egy nővér kijött.


-Uram! Maga hozta be kisasszonyt?Megtudná adni az adatait a hölgynek?


-Igen, igen. Mit tud róla? Jobban van már?-miután már megadtam neki az adatokat válaszolt a kérdéseimre.


-Egy Atropin nevezetű méreggel mérgezték meg. Stigmosant kapott. Stabil az állapota. Még két napig minimum bent tartjuk.


-Bemehetnék hozzá?


-Nem engedhetem be uram.Nem közvetlen hozzátartozója.-A fenébe! Elővettem a jelvényem és felmutattam neki.


-Ha akarja le ellenőrizheti.


-Természetesen!-A nővér elővette a mobilját majd hosszas beszélgetés után letette.-Bemehet hozzá, de ne fárassza ki! 430-as szoba!


-Úgy lesz! -Elindultam arra amerről a nővérke jött. Pillanatokon belül megtaláltam a szobát.Félelemmel nyitottam be. Az idő lassan akart eltelni. Meséltem Britnynek hogy mi történt és hogy tartson ki. Egészen estig ott voltam mellette. Valószínűleg elaludhattam mert csak harmadik csörgésre vettem fel a telefont.


-Magának teljesen elment az esze?! Nem azért küldtem oda hogy kinyírassa a lány hanem hogy vigyázzon rá! Magának mit jelent az hogy figyelni a lányt és csak akkor lépjen közbe ha muszáj?!


-Uram elnézését kérem. Valószínűleg nem figyelmesen olvastam el a jelentést.


-Mi az hogy nem olvasta el?! Az istenit Adam ügynök! Magának teljesen elment az esze?! Maradjon távol a lánytól és csak akkor lépjen közbe ha úgy látja hogy baj van. Egy perccel se előbb! Megértette?!-nem feleltem egyből.-Azt kérdeztem MEGÉRTETTE?!!


-Igen Uram!-Mit csináljak most? Teljesen hülyének fog nézni hogy egyik pillanatban kedves a másikban meg bunkó vagyok. Mióta érdekel engem hogy mit gondolnak rólam?


Bárcsak más helyzetbe találkoztam volna a kis nyuszimmal! Nem menekülne el előlem. Persze eleinte nem érdekelt a kis csaj, de most hogy tiltott gyümölcs, egyre inkább. Végre nem kell megjátszanom a jó fiút. A hócipőm is tele volt már vele. Elővettem a zsebéből a mobilját beleírtam a számom és küldtem neki egy sms-t is. Összepakoltam a cuccomat és elhagytam a kórházat.


„Otthon” feltekertem a fűtést és bekapcsoltam a tv-t. Egy óra múlva Dex rontott be a házamba.


-Csá pajti! Ideküldtek terepmunkára.


-Nincs szükségem segítségre, de kösz!


-Ácsi-ácsi! Engem maga a főnök küldött. Úgyhogy nem mehetek el innen.


-Jó akkor rendelj egy pizzát! Egy gombásat meg magadnak valamilyent.


-Oké.


Megvacsoráztunk majd mindketten elmentünk aludni. Másnap reggel hétkor a telefonom pittyegésére ébredtem, mely azt jelezte hogy üzenetem érkezett. Biztos a kis nyuszikám írt vissza.


„Beteg vagy!? Mi történt tegnap!?Mi ütött beléd hogy perverz üziket írogatsz nekem!?o.O”


De kis aranyos amikor harcias.Úgy döntöttem hogy nem válaszolok az sms-re, majd később. Nem lenne olyan izgalmas a tulajdonomnak nevezni ha jó kislány lenne.


Még nem jött rá a kis nyuszim hogy én imádom a macska-egér játékot, de hamarosan a tudtára fogom adni. Csöngettek.


-Hé, Dex nyisd ki az ajtót!-hangos csörtetést hallottam majd Dex kiáltását.


-Hé haver egy felbőszült csaj van itt aki nem hajlandó addig elmenni míg nem beszélt veled.


-Megyek már!-Az ingemet gombolva rohantam le a lépcsőn egyenesen az ajtó felé Amikor azonban felnéztem meglepő dolgot láttam.


-Te..mit keresel itt?-kérdeztem Bitney-től.