Azt csinálok, amit akarok!

Ha megakarod mondani valakinek, hogy mit tegyen akkor az a kutyád legyen és ne ÉN!

 

Gondoltál már arra, hogy eltűnj a világ szeme elől?Érezted már, azt, hogy tenned kell valamit csak azt nem tudod, hogy mit kéne. Nálam, aligha van balszerencsésebb. Lehet, hogy eltúlzom egy kicsit, de akkor is. Persze minden ember ezt mondja magáról és a végén persze kiderül hogy a rossz dolgok kellenek az életbe. A rossz dolgok olyan mint a levegő. Nem tudunk nélküle élni mert az időszak alatt olyanokat tapasztalunk meg amik nélkül nem élnénk. Nélkülük nem tudnánk dolgokat megtapasztalni, erősödni. Persze ezt az ember adott helyzetben nem így gondolja, de vissza gondolva így van akárhogy is bizonygatjuk az ellenkezőjét.
Ki gondolta volna, hogy a drága Dina baba a padomnál fog várni a focista barátaival, akik, ha megjegyezhetem háromszor akkorák, mint én. Mély levegő. Magabiztosan oda sétáltam az asztalomhoz, elővettem a legszebb mosolyom,már ha lehet ilyen helyzetben mosolyogni. Irónia. A legnagyobb fegyverem ami van egy ilyen két lábon járó szekrény ellen.
-Segíthetek? Szívesen megmutatom, hogy hol van a helyetek, mert úgy látom igen csak eltévedtetek.-próbáltam barátságos lenni, már amennyire ez tőlem telik. Soha nem arról voltam híres hogy kedves vagy éppen segítő kész lennék. Csendes voltam de ha kellett kiálltam magamért.
-Be fogd a szádat te rohadt szuka!.-sziszegte az egyik. Anyám ennek hogy milyen szájszaga van....
-Fúj!Te nem ismered a szájvizet?Jó lenne ha alkalomadtán használnál. Mindenkit megkímélnél vele.-befogtam az orromat és fulladást színleltem.
-Te nyomorult ringyó!- a bűz a szájából megállíthatatlanul áramlott felém Ez ki fog nyírni a szájszagával.
-Nyugi Brad, még nem jött el az ideje, hogy megleckéztessük.-Dina nyugalomra intette kis kutyáját, ezzel is jelezve, hogy itt ő az Úr, vagyis jelen esetben az Úrnő. -Azt ajánlom fejezd be ezt a játszadozást!
-Parancsolsz? Nem tudom miről beszélsz, de azt ajánlom ha még megakarod tartani az undorító póthajad akkor húzz el a padomtól. Segítsek megkeresni a te és –ekkor lenéző pillantásban részesítettem „kis barátainkat”- a barátaid helyét.-azt hiszem ez tette be a kaput az izomagyúaknak. Az egyik ököllel meg akart ütni, de hála annak, hogy öt éve karatézok sikerült hárítanom az ütést. Elkaptam a karját és hátra csavartam. A földre kényszerítettem majd lovagló ülésben rá ültem, belemarkoltam a hajába és szép lassan beszélni kezdtem hozzá.-Még egy ilyen húzás és nem úszod meg ennyivel. Remélem megértettük egymást. Bólogass, ha megértetted.-Ekkor azonban nem várt dolog történt.
- Smith kisasszony! Azonnal szálljon le Mr. Dolienről.-A tanár mellett Peter állt és halványan mosolygott.
-Ki gondolta volna, hogy itt ülök rajta. Ne haragudj, nem tudtam, hogy itt vagy. Komolyan, bocsáss meg, hogy faragatlan voltam veled. Remélem, nem értettük félre egymást emiatt.-Legártatlanabb pofát vettem elő. Segítettem neki felállni, hogy bizonyítsam a tettemnek megbánásáról.
-Elnézés Mr. Anderson a kellemetlen jelenet miatt. Bevallom, komolyan nem tudtam, hogy Mr.... hogy is hívják?
-Dolien.
-Igen szóval Mr. Dolien ott volt alattam. Tudja csak sétáltam...és egyszer csak ott találtam magam. Magam sem tudom miért.-ártatlan képpel bólogattam.
-Hazug!-ordított Dina.
-ÉN?! Szerinted én egy lány képes vagyok egy nálam kétszer nagyobb szekrényt leteríteni? Nem gondolod hogy abszurd?
-Igazat mond- szólalt meg Brad. Okos. Szégyen lenne számára ha kiderülne hogy egy kis csaj megverte. Dina fenyegető pillantással nézett Bradre. Szegény, ezt nem fogja megúszni.
-Ez esetben eltekintek a büntetéstől, de ne forduljon ilyen még egyszer elő. Megértette?- Maga pedig-fordult Dina felé- Üljön le azonnal!-Láttam, hogy nem veszi be teljesen a mesémet. Elvégre tanár vagy mi. Hülye lenne, elhinné. de most nem is az érdekelt, hogy bevette, hanem az hogy visszavágtam. Brit2 Dina0.
-Igen is Mr. Newton.-csendben a helyemre sétáltam. Majd Dina felé néztem és rávigyorogtam. Mire ő bosszúsan rám nézett. Azt hiszem vette az adást.
-És most üdvözöljétek az új osztálytársatokat. Mutatkozz be!
-Helló! Peter Silverman vagyok.-Majd határozott léptekkel leült mellém. Nem szándékozott többet mondani magáról. Pedig az osztály nőnemű tagjai eléggé kíváncsiak lettek volna mindenre amit Ő mond.
-Helló! Furcsa jelenet volt az előbbi.
-Úgy gondolod?-felhúzott szemöldökkel néztem rá.
-Felettébb.
-Ha te mondod.
- Smith kisasszony és Mr. Silverman, megosztanák velünk is mi az a halaszthatatlan dolog amit most kell megbeszélniük?
-Óó izé... hát –a szemem sarkából láttam, hogy Dina és az állatai röhögnek.
- Elnézését kérjük Tanár úr, de Britney-től annyit kérdeztem, hogy hol lesz a következő óránk.
-Nos, ha hasonló kérdései vannak azt a szünetben intézze el Smith kisasszonnyal.
-Értettem. Bocsánat.
-Köszönöm-suttogtam Peternek. Ő csak elmosolyodott. Az óra eseménytelenül telt el. Számoltam a perceket, hogy mikor csengetnek ki. Ám a várva várt pillanat sokszor olyan volt mintha nem is közeledne hanem egyre távolabb lenne. És végre eljött a pillanat amire vártam. Kicsengettek.
- Nos, elmeséled, hogy mi volt az a jelenet amit az óra elején láthattunk??
-Igen Brit. Kíváncsiak vagyunk- Lizzi mindenre kíváncsi volt, de mindig.
-Összetűzésbe keveredtem Dina idétlen barátaival. Vissza akart vágni, amiért reggel megaláztam az egész suli előtt.Tudod milyen, ha nem tetszik neki valami akkor nyomban szalad az izomagyú kutyáihoz, hogy intézzék el azt aki megszégyenítette. Csakhogy megint ő maradt alul. Ennyi az egész.
-Ennyi lenne az, hogy Brad megakart ütni és te kapásból pillanatok alatt a földre küldted?
-Csakugyan így volt?-kérdezte meglepettséggel Peter.Gondolom azt hitte, hogy nem tudom megvédeni magam azok után, hogy egyszer már kiütöttek. Megtudtam volna akkor is védeni magam de túl hirtelen volt az ütés és nem is várt.
-Jah, de nem tudom mi ezen a felfújni való. Jaj Lizzi tudod, hogy öt évig karatéztam. Még ma is lemegyek egy-két edzésre. Na jó ma sajnos hétfő van ma már nem lesz együtt óránk igaz Lizzi?
-Aha, sajnos. Megvárjalak a suli előtt ha vége az óráidnak?
-Nem szükséges. Későn végzek és ma még edzésre is beakarok ugrani. Peter hol lesz órád?
-Valami 16- os teremben bioszom lesz.
-Nekem is.-mondta Lizzi
-Akkor ,sziasztok. Hé, Lizzi!-Ekkor Lizzi felpillantott.
-Igen?
-Vigyázz Peterre! Képes elkóborolni. –Peter hátra pillantott a válla felett és elmosolyodott.
-Meglesz. Szia!
-Sziasztok!
Az elkövetkező óráim mind unalmasan teltek. Sok minden kavargott a fejemben. Nem tudtam volna megmondani melyik a fontosabb. Az, hogy Dina hadjáratot akar ellenem indítani vagy az, hogy egy hülye monokli ott díszeleg az arcomon. Nem sok időm volt gondolkodni az órákon. Mire a nap véget ért az agyam, olyan volt, mint a kifacsart citrom. Igazából úgy is éreztem magam. Már csak egy vágyam volt hogy egy jó meleg zuhanyt vegyek és befeküdjek a jó meleg, puha ágyikómban, de előtte el kell mennem egy edzésre, hogy annyira lefárasszam magam, hogy már szinte agyhalott legyek.Jó húsz percig gyalogoltam az edző teremig és ez idő alatt senki nem akart megtámadni, kinyírni, megütni. Ez felettébb furcsa volt számomra de tetszett.
Teljesen büszke voltam magamra. Az idő gyorsan telt az edzőteremben. Persze úgy verekedtem, mint aki csak ezért él. Ez jelentette nekem a kikapcsolódást. Míg más szórakozott és azt latolgatta, hogy melyik pasit kéne megszereznie, én addig teljes szívvel, ösztönből harcoltam. Eszembe jutottak az emlékek amik jobb napokon nem környékeznek meg napközben, de most még ezeknek is tudtam örülni, mert még több erőt adtak a harchoz. Éreztem, hogy megtaláltam azt a tűzt amiről a karate tanáraim meséltek. Ez a tűz harcra késztet. Egy szüntelen harcra, ami csak akkor ér véget ha már végkimerülésig megy el.
-Hé, nyugi Brit! Nagyon jó voltál. Még soha nem harcoltál így.-Dean volt a legjobb fiú barátom. Ha alkalmanként lejöttem egyet lazítani mindig vele edzettem.
-Uhh... köszönöm.-lihegtem két lélegzet között.
-Mond, mi hozta ki belőled ezt az egészet?
-Emlékek, és a mai nap.
-És szép emlékek?
-Nem mondhatnám, de nem is ez a fontos. Leginkább a mai nap volt ami miatt le kellett ide jönnöm.
-Mi történt?
-Sok minden, majd egy másik alkalommal elmesélem. Köszönöm, ezt a fantasztikus edzést. Öröm téged püfölni.
-Szívesen és az érzés kölcsönös téged is jó volt püfölni.
-Menj a pokolba!-mondtam neki vigyorogva
-Már ott vagyok, és nagyon jó a kilátásom.-Vigyorgott , mint egy hülye,pillantása az elcsúszott felsőmre tévedt és a kilátszó fekete csipkés melltartómra.
-Kapd be!-viccelődtem vele.
-Örömmel.Mikor és hol gondoltad?-vigyorgott kajánul.-Szia Szivi!-Dobott nekem egy csókot.
-Szia.
Azzal kisétáltam a teremből és elkezdtem haza felé sétálni. Hála az égnek nem történt semmi említésre szóló dolog. Csak pár autós dudált rám akiknek a kilencven százaléka részeg volt. Este hatkor már azért jól be voltak állva. Persze nem az én dolgom, az övéké. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel mikor már a kapuban álltam. Felmentem a szobámba, lepakoltam és beugrottam a zuhany alá. Jól eső frissességet véltem felfedezni magamon mikor ki mentem a szobámba. Gyorsan bebújtam a takaró alá és mély álomba merültem.