Következmény

Sziasztok! Hát ez is elkészült, bár még mindig 

lesz egy versenyem és arra készülök gőzerővel. De nem probléma

Remélem jó lett ez a fejezet is.

Britney szemszöge






Komolyan kezdtem félni. Peter olyan sebességgel száguldott hogy ha nem lett volna teteje a kocsinak akkor még a fejem is leszedte volna a menetszél. Nem értettem hogy miért csinálja.


Hirtelen émelyegni kezdtem. Nem tudom hogy mi lett a bajom de émelyegtem és izzadtam, ami nállam igen meglepő. Oldalra fordultam és Peter arca volt az utolsó amit láttam.


Nem tudom mennyi idő telhetett el de egy fényes fehér szobában ébredtem. Először még fel sem tünt hogy hol vagyok, majd szép lassan tudatosult bennem hogy egy kórházban vagyok.


Ébren létem után úgy félórával egy doktor jött be a szobámba.


-Jó napot kisasszony! A nevem dr. Pitniss. Én vagyok a kezelő orvosa.


-Jó napot. Én már be sem mutatkozom mert azt már bizonyára tudják hogy engem hogy hívnak. Hogy kerültem ide?!


-Magát megmérgezték és a barátja hozta ide aki úgy egy órával sietősen távozott. Tegnap hozták be. Szerencséje volt.


-Maga szerencsének nevezi azt hogy megmérgeznek?! Jó haddjuk. Inkább mondja meg hogy hol van a mobilom. Ne nézzen már így. Valahogy értesítenem kell a szüleimet is nem gondolja?!


-De elnézést kérek.-megfordult és kiment. Pillanatokon belül a kezében hozta a telefonom.


-Köszönöm!- bekapcsoltam, majd láttam hogy van két üzenetem. Az egyik Lizzytől aki halálra aggódta magát miattam. A másik Petertől jött.Gyorsan megnyitottam ezt az üzenetet is.


„Szia nyuszika, bocs a tegnapiért. De ne aggódj majd kárpótollak valamivel.....Legyél jó és ne feledd te az enyém vagy. Csók Peter”


Legalább negyed óráig bámultam magam elé és minduntalan az a kérdés fogalmazódott meg bennem hogy Ennek meg mi baja van??!!


Végül rávettem magam és vissza írtam neki. „Beteg vagy? Mi történt tegnap?Mi ütött beléd hogy perverz üziket irogatsz nekem?o.O”


Hát nem tudom hogy ez az üzi meg teszi e. Csak találkozzunk...azt nem fogja túl élni az mát tuti. De miért is ne mehetne a hegy Mohamedhez ?! Gonosz vigyor terült el a képemen. Kiszálltam az ágyból és felöltöztem. Az orvosom épp akkor jött be hozzám.


-Maga meg mit csinál?? Nem mehet el csak úgy!


-Komolyan? Pedig pont azt fogom csinálni. Viszlát!


-Jó de előtte írja ezt alá. Saját felelősségére megy el.-aláírtam a lapot majdnem köszönés nélkül mentem. Hívtam egy taxit és elmentem Peterhez. Az ajtóban azonban megtorpantam, majd csengettem. Dexter nyitott ajtót.


-Szia Britney! Petert keresed?


-Helló! Aha, de ne mond hogy én vagyok.


-Okéééééé! Peter! Hé haver egy felbőszült csaj van itt aki nem hajlandó addig elmenni míg nem beszélt veled!-mosolyognom kellett Dexteren, azonban egy hangos csörtetés zavarta meg nevetésem. Pete jött le a lépcsőről és épp az ingét gombolta be. Hirtelen felnézett és láttam elsápadni az arcát. Hmmmm mi van drága vissza nyalt a fagyi?


-Te..mit keresel itt?-vicces volt látni hogy zavarban van.


-Hmmm neked is szia Peter! Kössz jól vagyok most hogy kérdezed. Bár eléggé szar volt úgy kelni hogy senki nem magyarázta el hogy hogyan kerültem kórházba de ne aggódj tényleg jól vagyok.-ideges voltam és ez azt hiszem kissé meglátszott rajtam.


-Őőőőőő én asszem megyek-azzal Dex eltűnt.


-Na ide figyelj kislány, velem nem beszélhetsz így remélem ezt megértetted.


-És most Te figyelj ide! Nem érdekel hogy megakarsz félemlíteni mert nem tudsz. Csak azt nem értem hogy hogyan változtál meg ilyen hamar. Jó lenne tudni. De tudod mit nem érdekel.Fordulj fel!- haragból beszéltem a szememet el homályosította az a tipikus vörös köd. Már késő volt reagálnom. Peter egy pillanat alatt a falnak nyomott. A levegő egy pillanatra bent rekedt a tüdőmben. Farkasszemet néztünk egy mással. Majd hirtelen megcsókolt. Ez a csók követelőző volt. Egy kis ideig küzdöttem aztán átadtam magam az érzésnek. Aztán hirtelen elhúzódott tőlem. Szemében felfedeztem az elégedettséget.


-Az enyém vagy!-olyan természetességgel mondta ezt hogy egy pillanatra én is elhittem.


-Azt csak hiszed.-Kibújtam a kezei közül és az ajtó felé mentem.-Viszlát!-majd hangosan becsaptam az ajtót.






Hétfő.Minden tini rémálma.Talán csak azért mert ez a hét első napja vagy mert iskolanap.Hallom hogy csörög az órám, de kicsit sem érdekel.Hogy miért?Nos talán azért mert hulla vagyok. Tegnap nem sokat aludtam. Egész éjszaka az a csók kísértett, mintha nem lett volna jobb dolgom. Kimásztam az ágyamból. A fejem még egy kicsit kótyagos volt, de már jobban voltam. Felöltöztem, összepakoltam a dolgaimat majd indultam az iskolába.


Az osztályba érve eléggé furcsa jelenet fogadott. Peter padjánál Dina ült és Peter érdeklődését próbálta felkelteni. Ám Peter meglátott és onnantól kezdve csak engem bámult. Ezt persze meglátta a „kishercegnő” is és bosszús pillantással jutalmazott. Vörös voltam, mert eszembe jutott a tegnap. Gyorsan a helyemre slisszoltam és az óra végeztével rohantam a következő órámra. Ez ment egész nap.


Az utolsó órám után hirtelen kiugrott elém Peter.


-Miért kerülsz engem?


-Ééénn nem is kerüllek csak sietek.


-Ne nézz hülyének. Égésznap hozzám sem szóltál és úgy rohansz a következő órádra mintha nem lenne több időd.


-Hagyj engem békén!-majd rohanva elhagytam az iskolát.


Első utam az edzőterem volt. Dean most is mint mindig ott volt.


-Szia! Na megverekszünk?


-Hmmmm talán. Na jó Brit meggyőztél.


Sokáig verekedtünk.Egyikünk sem bírt a másikkal teljesen belemerültem ez önvédelembe mert semmi nem tudta elterelni a figyelmemet. A végén már mindketten lihegtünk.


-Jóhh vol..tál...


-Ahhha köszi Dean.


-Rit..kán.. jössz mostanában.


-Aha nincs időm.


_Értem-Felkeltünk nagy nehezen és elindultam haza. Otthon beestem az ágyba és mély álomba merültem.