Büszkeség

Sziasztok!

Úgy néz ki, hogy visszatértem. Tudom hosszú ideje nem volt már friss de próbálom pótolni.

Remélem nektek jól telt a szünetetek. Én most is egy versenyre készülök ami majd csak decemberben lesz, de már lázasan készül rá mindenki.

Sok sikert szeretnék kívánni az új tanévhez mindenkinek:) 

Peter szemszöge

Reggel semmivel sem volt jobb a helyzetem. Rossz kedvel mentem le a konyhába. Dexter már javában fent volt és a kávéját szürcsölte.

- Jó reggelt! -köszönt rám frissen és üdén.

- ’Reggelt! Van még kávé?

- Aha. –ezzel véget ért a reggeli beszélgetésünk. Én elmentem zuhanyozni felöltöztem és elmentem az iskolába.

Az iskolában Dina már várt rám. Már untam a csajt nem is kicsit. Teljesen unalmas volt a napom.

Miért menekül előlem Britney? Talán el kéne mennem hozzá és bocsánatot kéne kérnem. Nem! Nem szabad. Elvégre nem akar többet látni. Ő mondta. Nem érdekel elmegyek hozzá, ha törik, ha szakad.

Észre sem vettem, hogy már kicsöngettek. Felkaptam a táskám és kimentem a teremből. A folyosón Lizzi várt rám.

- Helló! Tudsz valamit Britről?

- Igen. Átment egy másik iskolába. -Meghökkenve nézett rám Lizzi. Szóval elfelejtette elmondani a legjobb barátnőjének ezt a kis tényt.

- Micsoda? Azt nem mondta, hogy miért?! -nem akartam neki elmondani, hogy miért, hogy miattam ment el.

- Nem. Nem mondta. Én is csak véletlen tudtam meg. Ha megbocsájtasz, nekem mennem kell órára.

- Miért nem szóltál előbb? Te is tudod hogy vigyáznom kellett volna rá! -szinte már üvöltve mondta.

- Mert nem tartottam fontosnak, ugyanis a központ már intézkedett, és van mellette egy másik ügynök. Azt hiszed, hogy nekem ez jó?

- Hát persze! Minden ügynök tudja, még én is aki terepen vagyok, hogy eleve nem akartad ezt a küldetést.

- Na és, ha így van? Akkor, mit csinálsz? Rám fogod, hogy miattam van ez? -na jó tényleg miattam van. Na és? Ezt ő nem tudja.

- Nem, nem érsz annyit, hogy veled törődjek. Igaza volt mindenkinek veled kapcsolatban. Tényleg egy önző, elkényeztetett bunkó vagy, aki még a védencével sem tud normálisan foglalkozni. -mikor befejezte a mondatát elkezdett hisztérikusan nevetni. Majd a földre rogyott. Sírt, de nem úgy, mint Dina, hanem csendben. Nem értettem eddig, hogy mi baja van, de most már kezdem kapizsgálni. Ez volt neki az első küldetése, és én elszúrtam.

- Gyere, kelj fel. Ha valaki meglát ilyen állapotban még azt fogják hinni, hogy bántottalak.

- Ühüm.

- Mutasd, hogy merre laksz. -negyedóra múlva már Lizzi ágyban volt és békésen szunyókált. Még emlékszem az első küldetésemre.

5 évvel ezelőtt...

 Az a nap teljesen más volt. Egy hete csak a küldetésemről tárgyaltunk, és végre eljött ez a nap is. Teljes pánik fogott el. Mi lesz, ha elrontom? Ha ártatlanok halnak meg miattam?

Aztán eszembe jutottak Mesterem szavai: Gondolkozz! Egy ember életét akarod megmenteni vagy több ezrét?

Egy különleges technológiát kellett ellopnom a Maffiától. A fejesnek volt egy lánya és épp a születésnapi zsúrja volt. Hamis személy azonosságot kaptam és még egy tucat hamis szart.

A feladatom az volt hogy lejussak a ház alatt lévő helységbe és ellopjam a chipet.

Már csak annyi volt a dolgom hogy biztonságban kijussak. Az ajtó előtt azonban a nagyfőnök állt.

- Ugye nem gondoltad, hogy ilyen könnyen megúszod? Csodálom, hogy ilyen fiatal ügynököt küldenek egy ilyen veszélyes munkára. Csalódtam a CIA-ban.

- Elég idős vagyok, hogy megöljem magát. -erre csak röhögött az öreg.

- Bátor vagy, ez tetszik. Kár, hogy a CIA-nak dolgozol. Vigyétek el! -Hárman jöttek rám, és én mind a hármat elintéztem. Az öreg szemébe néztem és láttam a döbbenetet. Egy ugrással leterítettem majd a pisztolyt a halántékához nyomtam.

- Még mindig fiatal vagyok ahhoz, hogy öljek? -már nem tudott válaszolni, mert meghúztam a ravaszt.

Mindenem remegett de erőt  vettem magamon és felálltam. Hirtelen egy kislány nézett vissza rám. Elkerekedett szemekkel nézett rám. Mindent látott, nem is próbálta tagadni. Csak ott állt és nézte a halott apját. Nem bírtam meg tenni vele is. Őt nem tudtam volna bántani. Hiszen még csak gyerek volt. Csak álltunk egymással szemben és néztük egymást. Arra várt hogy őt is megöljem, de nem tudtam megtenni.

Én gyorsan összeszedtem magam és távoztam.

Soha nem fogom elfelejteni a pillantását, a szenvedést a szemében. Ő nem tehett arról hogy ilyen volt az apja.

Megráztam a fejemet és ismét a jelenre koncentráltam. Felmentem e szobámba ki vettem egy törülközőt és elmentem lezuhanyozni. Gyorsan felöltöztem és beszálltam az autóba. Pillanatokon belül Britney házánál voltam. 

Csengettem. Britney nyitott ajtót.

- Szia! Hogy kerülsz ide?

- Szia. Csak látni akartalak. -ez nagyon hülyén nézett ki.

- Értem. Gyere be. –félre állt az ajtóból és bementem. -Elnézést szeretnék kérni mindazért, amit mondtam neked az utolsó napon. Remélem nincs harag.

- Én is sajnálom hogy úgy rád rontottam akkor.

- Akkor jó. Tudod arra gondoltam, hogy lehetnénk akár barátok is. -ártatlan arccal mondta ezeket. Barátok? Hö? Hát kezdetnek ez is elég. De előlem nem menekülhet sokáig. Ezt neki is be kell látnia.

- Akár.

- Figyelj csak én még nem ettem ma semmit és főzhetek ha gondolod.

- Oké, de segítek benne. Mit eszünk?- néztem rá vigyorogva.

- Pizzat.

- Jól hangzik, akkor lássunk hozzá. - Nevetgélve főztünk. Persze azért sunyin stíröltem, de ennyi nekem is jár elvégre. Elfordultam, hogy keressek egy konyharuhát, azonban Britneyvel összeütköztem. Óvatosan nézett fel rám. Láttam felcsillanni a szemében a vágyat. Lassan lehajoltam hozzá. Kínzó lassúsággal. Azt akartam, hogy ő is akarja a csókot úgy ahogy én.

Nem is kellett sokáig várnom. Félénken csókolt vissza, mintha félne egy kicsit. Nem hagytam neki időt a félelemre. A nyelvemmel megsimogattam az ajkát majd a fogammal egy kicsit megharaptam. Elégedett nyögéssel jutalmazta ezt a cselekedetemet. Azonban ez a varázs sem tartott sokáig, mert eltolt magától.

- Őőőő sajnálom. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Menjünk enni inkább

- Nem értek veled egyet, de én is éhes vagyok, úgyhogy menjünk.

A vacsorát csendben fogyasztottuk el. Britney mosogatott én meg törülgettem.

- Azt hiszem nekem mennem kéne.

- Igen. ŐŐ köszönöm a társaságodat.

- Nincs mit.- soha életemben nem láttam Britneyt ilyen zavarban. Nem az a harcias lány volt, aki leküldött a földre egy buldózert. Nem törtem sokáig a fejemet ezeken a dolgokon. Hazamentem lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni.

Britney szemszöge

A szürke napok összemosódtak a szemem előtt. Már nem számított, hogy milyen nap van. Hétfő vagy Kedd, nem mindegy?

Hirtelen felálltam és oda sétáltam a könyvespolchoz. Levettem egy könyvet. A címe : Ír legendák. Kinyitottam az egyik oldalon és elkezdtem olvasni.

„Volt egyszer egy lány, akit Gwennek hívtak. Egyszerű származású volt, de szívében és viselkedésében száz nemesi születésűvel felért. Haja szőke volt, mint a téli napsütés, szeme zöld, mint a moha. Szépségének az egész országban híre ment, és bár büszke leány volt, alakja karcsú és tetszetős, szerény is volt, és miután áldott édesanyja születésekor meghalt, Gwen tartotta rendbe koros apja kicsi házát. Engedelmes volt, tette, amit mondtak neki, és amit elvártak tőle, és soha nem volt egy panaszszava sem. Mégis időnként látták, amint a leszálló estében sziklákon sétál, és tekintete úgy mereng a messzeségben, mintha szárnyakat akarna növeszteni és elrepülni.

Egy nap amikor virágot vitt édesanyja sírjára, mert anyját a Szent Declan forrása mellett temették el, egy férfival találkozott, vagy legalább is azt hitte, hogy az. Magas volt , szálfatermetű, sötét haja válárra hullott, szeme kék volt, mint a harangvirágok, amelyeket a  lány a kezében hozott. Nevén szólította a lányt, hangja muzsikált Gwen fülében, és szíve táncra perdült tőle. A míg a magas fű közt tündérsuttogásként szél kelt, ők ketten egy szemvillanás alatt egymásba szerettek Gwen drága anyjának sírja mellett.

A lány és a férfi nem fonhatták egyszerűen egymásba a kezeiket, hogy együtt éljenek az idők végezetéig, mert a férfi Carrick volt, a tündérkirály, aki a domb alatti ezüst palotában lakott, az alatt a domb alatt, amelyen Gwen háza állt. Gwen varázstól tartott, kételkedett a férfi érzelmeiben és a magáéban is. És minél inkább vágyott a szíve, annál inkább megerősödött benne a kétely, mert arra tanították, hogy vigyázzon a tündérekkel, és óvakodjon palotáiktól, ahol egybegyűlnek.

Nem bírtam tovább olvasni így lapoztam egy oldalt.

(...)

Hajnalban Carrick felszállt szárnyas lovára, és felrepült a Naphoz. Tüzet gyűjtött, abból sziporkázó gyémántokat varázsolt, s azokat ezüst zsákba tette. A lángoló, varázslatos ékköveket Gwen házához vitte. Amikor a lány kiment elé Carrick a lány lábához szórta a köveket, és íg szolt: „Gyémántokat hoztam neked a napból. Irántad érzett szenvedélyemet testesíti meg. Fogadd el őket, s velük engem, mert mindent neked adok amim csak van, s még annál is többet.

De a lány visszautasította, mondván hogy másnak ígérték oda. Lady Gwent a kötelesség tudata, Carricket a büszkesége tartotta vissza, és a virágok közt heverő ékköveknek hátat fordítva váltak el egymástól. Így lett a gyémántokból virág.

Aznap amikor a Gwen hozzá ment a halászhoz, édesapja meghalt. Mintha csak azért kapaszkodott volna az életbe, annak kínjaiba, hogy megbizonyosodjék: Gwenje biztonságban van, és gondját viselik. Így azután Lady Gwen férje beköltözött a kis házba. Nap, mint nap odahagyta a feleségét, mielőtt még a nap felkelt volna, hogy kimenjen és kivesse a hálóját. Életük elégedettség és rend nyugalmába süppedt.

Azonban Carrick nem felejtette el Lady Gwent. A lány ott élt a szívében. Mérhetetlen kétségbe esésében egy este ismét szárnyas lovára pattant, felszállt a Holdhoz, összegyűjtötte sugarát, amely gyöngyökké lett az ezüstiszákjában. Újra lady Gwenhez ment, aki akkor az első gyermekét várta. „Íme a hold könnyei. Irántad érzett vágyódásom lásd e gyöngyökben. Fogadd el őket, s velük engem is, mert mindent neked adok, amim csak van, s még annál is többet.” Lady Gwen noha a könnyei is legördültek orcáján, ismét visszautasította.

Újból elváltak, elválasztotta őket a kötelesség és a büszkeség, és a gyöngyökből, amelyek a földre szóródtak százszorszépek lettek.

Teltek- múltak az évek. Carrick búslakodott, Lady Gwen pedig kötelességének élt. Gyermekeket szült, és örömét lelte bennük. Gondozta a virágait és emlékezett a szerelemre. Férje ugyan jó ember volt, mégsem érintette meg az asszonya szívét, annak legrejtettebb zugát. És az asszony megöregedett arca, teste vénült, míg szíve ifjú maradt, s benne érintetlen egy lány vágyódása.

Egy nap Carrick ismét felszállt a lovára és kirepült a tenger felé, hogy megtalálja a tenger szívét. Ott ezüst zsákjába gyűjtötte, amit a tenger szíve kilövellt, s az zafírokká lett. A köveket elvitte Lady Gwennek, akinek már unokái voltak, akinek haja hófehér lett, szeme megtört.

Csakhogy a tündérkirály azt a lányt látta benne, akit megszeretett, és aki után sóvárgott.

Lába elé szórta a zafírokat és így szólt: „Íme a tenger szíve. Állhatatosságom záloga. Fogadd el őket, s velük engem, mert mindent neked adok, amim csak van, s még annál is többet. ÁM Lady Gwen ismét vissza utasította.

Lady Gwen mindent megkaphatott volna Carricktól amit akart, de Carrick pont azt nem vitte el hozzá amire vágyott. A vallomást hogy szereti.

(...)

Egyszerűen nem tudtam tovább olvasni. Egyszeriben rájöttem, hogy mit jelent a büszkeség és, hogy mi mindennek a gyökere. Mennyi fájdalmat és csalódást lehetne elkerülni, ha a emberek nem lennének büszkék. Elő vettem a telefont és felhívtam Lizzit.

- Szia Lizzi!

-Á szóval eszedbe jutottam. Kár, hogy amikor elmentél az iskolából nem jutottam az eszedbe.

- Igazad van és ne haragudj. Találkozhatnánk?

-  Persze. Mondjuk a kedvenc kávázónkban délután négykor?

- Oké akkor ott találkozunk. -amint letette rögtön hívtam Niallt. –Szia, itt Britney. Lenne kedved meginni velem és egy barátnőmmel egy kávét?

- Persze. Mikor és hol találkozunk? -gyorsan lediktáltam neki a címet és az időpontot majd elköszöntem tőle.

Remélem Lizzi megbékél. Ránéztem az órára és rájöttem hogy belefér egy kis délutáni pihenő a kávézás előtt.

(A történet egy forrása Nora Roberts könyvből származik. Annyira megtetszett a mondanivalója hogy nem bírtam nem beleírni. )