Sziasztok!
Úgy néz ki, hogy visszatértem. Tudom hosszú ideje nem volt már friss de próbálom pótolni.
Remélem nektek jól telt a szünetetek. Én most is egy versenyre készülök ami majd csak decemberben lesz, de már lázasan készül rá mindenki.
Sok sikert szeretnék kívánni az új tanévhez mindenkinek:)
Peter szemszöge
Reggel semmivel
sem volt jobb a helyzetem. Rossz kedvel mentem le a konyhába. Dexter már
javában fent volt és a kávéját szürcsölte.
- Jó reggelt! -köszönt
rám frissen és üdén.
- ’Reggelt! Van
még kávé?
- Aha. –ezzel
véget ért a reggeli beszélgetésünk. Én elmentem zuhanyozni felöltöztem és
elmentem az iskolába.
Az iskolában
Dina már várt rám. Már untam a csajt nem is kicsit. Teljesen unalmas volt a
napom.
Miért menekül
előlem Britney? Talán el kéne mennem hozzá és bocsánatot kéne kérnem. Nem! Nem
szabad. Elvégre nem akar többet látni. Ő mondta. Nem érdekel elmegyek hozzá, ha
törik, ha szakad.
Észre sem vettem,
hogy már kicsöngettek. Felkaptam a táskám és kimentem a teremből. A folyosón
Lizzi várt rám.
- Helló! Tudsz
valamit Britről?
- Igen. Átment
egy másik iskolába. -Meghökkenve nézett rám Lizzi. Szóval elfelejtette
elmondani a legjobb barátnőjének ezt a kis tényt.
- Micsoda? Azt
nem mondta, hogy miért?! -nem akartam neki elmondani, hogy miért, hogy miattam
ment el.
- Nem. Nem
mondta. Én is csak véletlen tudtam meg. Ha megbocsájtasz, nekem mennem kell
órára.
- Miért nem
szóltál előbb? Te is tudod hogy vigyáznom kellett volna rá! -szinte már üvöltve
mondta.
- Mert nem
tartottam fontosnak, ugyanis a központ már intézkedett, és van mellette egy
másik ügynök. Azt hiszed, hogy nekem ez jó?
- Hát persze!
Minden ügynök tudja, még én is aki terepen vagyok, hogy eleve nem akartad ezt a
küldetést.
- Na és, ha így
van? Akkor, mit csinálsz? Rám fogod, hogy miattam van ez? -na jó tényleg
miattam van. Na és? Ezt ő nem tudja.
- Nem, nem érsz
annyit, hogy veled törődjek. Igaza volt mindenkinek veled kapcsolatban. Tényleg
egy önző, elkényeztetett bunkó vagy, aki még a védencével sem tud normálisan
foglalkozni. -mikor befejezte a mondatát elkezdett hisztérikusan nevetni. Majd
a földre rogyott. Sírt, de nem úgy, mint Dina, hanem csendben. Nem értettem
eddig, hogy mi baja van, de most már kezdem kapizsgálni. Ez volt neki az első
küldetése, és én elszúrtam.
- Gyere, kelj
fel. Ha valaki meglát ilyen állapotban még azt fogják hinni, hogy bántottalak.
- Ühüm.
- Mutasd, hogy
merre laksz. -negyedóra múlva már Lizzi ágyban volt és békésen szunyókált. Még
emlékszem az első küldetésemre.
5 évvel
ezelőtt...
Az a nap teljesen más volt. Egy hete csak a
küldetésemről tárgyaltunk, és végre eljött ez a nap is. Teljes pánik fogott el.
Mi lesz, ha elrontom? Ha ártatlanok halnak meg miattam?
Aztán eszembe
jutottak Mesterem szavai: Gondolkozz! Egy ember életét akarod megmenteni vagy
több ezrét?
Egy különleges
technológiát kellett ellopnom a Maffiától. A fejesnek volt egy lánya és épp a
születésnapi zsúrja volt. Hamis személy azonosságot kaptam és még egy tucat
hamis szart.
A feladatom az
volt hogy lejussak a ház alatt lévő helységbe és ellopjam a chipet.
Már csak annyi
volt a dolgom hogy biztonságban kijussak. Az ajtó előtt azonban a nagyfőnök
állt.
- Ugye nem
gondoltad, hogy ilyen könnyen megúszod? Csodálom, hogy ilyen fiatal ügynököt
küldenek egy ilyen veszélyes munkára. Csalódtam a CIA-ban.
- Elég idős
vagyok, hogy megöljem magát. -erre csak röhögött az öreg.
- Bátor vagy, ez
tetszik. Kár, hogy a CIA-nak dolgozol. Vigyétek el! -Hárman jöttek rám, és én
mind a hármat elintéztem. Az öreg szemébe néztem és láttam a döbbenetet. Egy
ugrással leterítettem majd a pisztolyt a halántékához nyomtam.
- Még mindig
fiatal vagyok ahhoz, hogy öljek? -már nem tudott válaszolni, mert meghúztam a
ravaszt.
Mindenem
remegett de erőt vettem magamon és
felálltam. Hirtelen egy kislány nézett vissza rám. Elkerekedett szemekkel
nézett rám. Mindent látott, nem is próbálta tagadni. Csak ott állt és nézte a
halott apját. Nem bírtam meg tenni vele is. Őt nem tudtam volna bántani. Hiszen
még csak gyerek volt. Csak álltunk egymással szemben és néztük egymást. Arra
várt hogy őt is megöljem, de nem tudtam megtenni.
Én gyorsan összeszedtem
magam és távoztam.
Soha nem fogom elfelejteni
a pillantását, a szenvedést a szemében. Ő nem tehett arról hogy ilyen volt az
apja.
Megráztam a
fejemet és ismét a jelenre koncentráltam. Felmentem e szobámba ki vettem egy törülközőt
és elmentem lezuhanyozni. Gyorsan felöltöztem és beszálltam az autóba.
Pillanatokon belül Britney házánál voltam.
Csengettem.
Britney nyitott ajtót.
- Szia! Hogy
kerülsz ide?
- Szia. Csak
látni akartalak. -ez nagyon hülyén nézett ki.
- Értem. Gyere
be. –félre állt az ajtóból és bementem. -Elnézést szeretnék kérni mindazért,
amit mondtam neked az utolsó napon. Remélem nincs harag.
- Én is sajnálom
hogy úgy rád rontottam akkor.
- Akkor jó.
Tudod arra gondoltam, hogy lehetnénk akár barátok is. -ártatlan arccal mondta
ezeket. Barátok? Hö? Hát kezdetnek ez is elég. De előlem nem menekülhet
sokáig. Ezt neki is be kell látnia.
- Akár.
- Figyelj csak én
még nem ettem ma semmit és főzhetek ha gondolod.
- Oké, de
segítek benne. Mit eszünk?- néztem rá vigyorogva.
- Pizzat.
- Jól hangzik,
akkor lássunk hozzá. - Nevetgélve főztünk. Persze azért sunyin stíröltem, de
ennyi nekem is jár elvégre. Elfordultam, hogy keressek egy konyharuhát, azonban
Britneyvel összeütköztem. Óvatosan nézett fel rám. Láttam felcsillanni a
szemében a vágyat. Lassan lehajoltam hozzá. Kínzó lassúsággal. Azt akartam,
hogy ő is akarja a csókot úgy ahogy én.
Nem is kellett
sokáig várnom. Félénken csókolt vissza, mintha félne egy kicsit. Nem hagytam
neki időt a félelemre. A nyelvemmel megsimogattam az ajkát majd a fogammal egy
kicsit megharaptam. Elégedett nyögéssel jutalmazta ezt a cselekedetemet.
Azonban ez a varázs sem tartott sokáig, mert eltolt magától.
- Őőőő sajnálom.
Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Menjünk enni inkább
- Nem értek
veled egyet, de én is éhes vagyok, úgyhogy menjünk.
A vacsorát
csendben fogyasztottuk el. Britney mosogatott én meg törülgettem.
- Azt hiszem
nekem mennem kéne.
- Igen. ŐŐ
köszönöm a társaságodat.
- Nincs mit.-
soha életemben nem láttam Britneyt ilyen zavarban. Nem az a harcias lány volt,
aki leküldött a földre egy buldózert. Nem törtem sokáig a fejemet ezeken a
dolgokon. Hazamentem lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni.
Britney
szemszöge
A szürke napok összemosódtak
a szemem előtt. Már nem számított, hogy milyen nap van. Hétfő vagy Kedd, nem
mindegy?
Hirtelen
felálltam és oda sétáltam a könyvespolchoz. Levettem egy könyvet. A címe : Ír
legendák. Kinyitottam az egyik oldalon és elkezdtem olvasni.
„Volt egyszer
egy lány, akit Gwennek hívtak. Egyszerű származású volt, de szívében és
viselkedésében száz nemesi születésűvel felért. Haja szőke volt, mint a téli
napsütés, szeme zöld, mint a moha. Szépségének az egész országban híre ment, és
bár büszke leány volt, alakja karcsú és tetszetős, szerény is volt, és miután
áldott édesanyja születésekor meghalt, Gwen tartotta rendbe koros apja kicsi
házát. Engedelmes volt, tette, amit mondtak neki, és amit elvártak tőle, és
soha nem volt egy panaszszava sem. Mégis időnként látták, amint a leszálló
estében sziklákon sétál, és tekintete úgy mereng a messzeségben, mintha
szárnyakat akarna növeszteni és elrepülni.
Egy nap amikor
virágot vitt édesanyja sírjára, mert anyját a Szent Declan forrása mellett
temették el, egy férfival találkozott, vagy legalább is azt hitte, hogy az.
Magas volt , szálfatermetű, sötét haja válárra hullott, szeme kék volt, mint a
harangvirágok, amelyeket a lány a
kezében hozott. Nevén szólította a lányt, hangja muzsikált Gwen fülében, és
szíve táncra perdült tőle. A míg a magas fű közt tündérsuttogásként szél kelt,
ők ketten egy szemvillanás alatt egymásba szerettek Gwen drága anyjának sírja
mellett.
A lány és a
férfi nem fonhatták egyszerűen egymásba a kezeiket, hogy együtt éljenek az idők
végezetéig, mert a férfi Carrick volt, a tündérkirály, aki a domb alatti ezüst
palotában lakott, az alatt a domb alatt, amelyen Gwen háza állt. Gwen varázstól
tartott, kételkedett a férfi érzelmeiben és a magáéban is. És minél inkább
vágyott a szíve, annál inkább megerősödött benne a kétely, mert arra
tanították, hogy vigyázzon a tündérekkel, és óvakodjon palotáiktól, ahol egybegyűlnek.
Nem bírtam
tovább olvasni így lapoztam egy oldalt.
(...)
Hajnalban
Carrick felszállt szárnyas lovára, és felrepült a Naphoz. Tüzet gyűjtött, abból
sziporkázó gyémántokat varázsolt, s azokat ezüst zsákba tette. A lángoló,
varázslatos ékköveket Gwen házához vitte. Amikor a lány kiment elé Carrick
a lány lábához szórta a köveket, és íg szolt: „Gyémántokat hoztam neked a
napból. Irántad érzett szenvedélyemet testesíti meg. Fogadd el őket, s velük
engem, mert mindent neked adok amim csak van, s még annál is többet.
De a lány
visszautasította, mondván hogy másnak ígérték oda. Lady Gwent a kötelesség
tudata, Carricket a büszkesége tartotta vissza, és a virágok közt heverő
ékköveknek hátat fordítva váltak el egymástól. Így lett a gyémántokból virág.
Aznap amikor a
Gwen hozzá ment a halászhoz, édesapja meghalt. Mintha csak azért kapaszkodott
volna az életbe, annak kínjaiba, hogy megbizonyosodjék: Gwenje biztonságban
van, és gondját viselik. Így azután Lady Gwen férje beköltözött a kis házba. Nap,
mint nap odahagyta a feleségét, mielőtt még a nap felkelt volna, hogy kimenjen
és kivesse a hálóját. Életük elégedettség és rend nyugalmába süppedt.
Azonban Carrick
nem felejtette el Lady Gwent. A lány ott élt a szívében. Mérhetetlen kétségbe
esésében egy este ismét szárnyas lovára pattant, felszállt a Holdhoz, összegyűjtötte
sugarát, amely gyöngyökké lett az ezüstiszákjában. Újra lady Gwenhez ment, aki
akkor az első gyermekét várta. „Íme a hold könnyei. Irántad érzett vágyódásom
lásd e gyöngyökben. Fogadd el őket, s velük engem is, mert mindent neked adok,
amim csak van, s még annál is többet.” Lady Gwen noha a könnyei is legördültek
orcáján, ismét visszautasította.
Újból elváltak,
elválasztotta őket a kötelesség és a büszkeség, és a gyöngyökből, amelyek a
földre szóródtak százszorszépek lettek.
Teltek- múltak
az évek. Carrick búslakodott, Lady Gwen pedig kötelességének élt. Gyermekeket szült,
és örömét lelte bennük. Gondozta a virágait és emlékezett a szerelemre. Férje
ugyan jó ember volt, mégsem érintette meg az asszonya szívét, annak
legrejtettebb zugát. És az asszony megöregedett arca, teste vénült, míg szíve ifjú
maradt, s benne érintetlen egy lány vágyódása.
Egy nap Carrick
ismét felszállt a lovára és kirepült a tenger felé, hogy megtalálja a tenger
szívét. Ott ezüst zsákjába gyűjtötte, amit a tenger szíve kilövellt, s az
zafírokká lett. A köveket elvitte Lady Gwennek, akinek már unokái voltak,
akinek haja hófehér lett, szeme megtört.
Csakhogy a
tündérkirály azt a lányt látta benne, akit megszeretett, és aki után sóvárgott.
Lába elé szórta
a zafírokat és így szólt: „Íme a tenger szíve. Állhatatosságom záloga. Fogadd
el őket, s velük engem, mert mindent neked adok, amim csak van, s még annál is
többet. ÁM Lady Gwen ismét vissza utasította.
Lady Gwen
mindent megkaphatott volna Carricktól amit akart, de Carrick pont azt nem vitte
el hozzá amire vágyott. A vallomást hogy szereti.
(...)
Egyszerűen nem
tudtam tovább olvasni. Egyszeriben rájöttem, hogy mit jelent a büszkeség és,
hogy mi mindennek a gyökere. Mennyi fájdalmat és csalódást lehetne elkerülni,
ha a emberek nem lennének büszkék. Elő vettem a telefont és felhívtam Lizzit.
- Szia Lizzi!
-Á szóval
eszedbe jutottam. Kár, hogy amikor elmentél az iskolából nem jutottam az
eszedbe.
- Igazad van és
ne haragudj. Találkozhatnánk?
- Persze. Mondjuk a kedvenc kávázónkban délután négykor?
- Oké akkor ott találkozunk. -amint letette rögtön hívtam Niallt. –Szia,
itt Britney. Lenne kedved meginni velem és egy barátnőmmel egy kávét?
- Persze. Mikor és hol találkozunk? -gyorsan lediktáltam neki a címet
és az időpontot majd elköszöntem tőle.
Remélem Lizzi megbékél. Ránéztem az órára és rájöttem hogy belefér egy
kis délutáni pihenő a kávézás előtt.
(A történet egy forrása Nora Roberts könyvből származik. Annyira megtetszett a mondanivalója hogy nem bírtam nem beleírni. )